Wolfman-Klán!
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Farkasok Birodalma

 

 
Holdfázis

Holdfázis
 
Számláló
Indulás: 2007-04-30
 
Kurzor
 
Tagok
Tartalom
 
Alakok és képességek
A vérfarkasok ugyebár nevükből kifolyólag mondhatnánk, hogy a farkasokra hasonlítanak. Azonban ez korántsem így van mindig, hiszen 3 alakjuk is előfordul, ráadásul a leszármazottak két ágán. Tehát először is kezdjük a római vérfarkasokkal. Ők eredetileg nem tudnak uralkodni a három énen, csupán egyet ismernek. Méghozzá a vérfarkasi állapotot, ez a tipikus werewolf elnevezés. Ne gondoljatok arra, ami a Harry Potterben van, ez nem az a csupasz dög, hanem egy viszonylag farkashoz hasonlító lény. Az eredeti farkashoz képest abban különbözik, hogy hosszúkásabb a pofa része, és az egész test nagyobb. A szőrzet viszonylag durva, a fülek kissé elállóak. Erre az állapotra telihold idején kerül sor. Aki képes használni a többi alakját is, annak nem szükségszerű az átalakulása ezzé, hanem képes egy másik állapottal helyettesíteni, vagy rövidebb időre emberré válni. Az emberi ént ugye nem kell említenem, ebben az állapotban egy normális emberhez hasonlít a vérfarkas, szemfogai sincsenek. Akár egy átlag ügyvéd, orvos vagy bármelyik halandó. Azonban amit nem tud elrejteni az a vérszomj. Akárcsak a vámpíroknál itt is szükség van az emberi vérre, de különböző okból. A vámpírok nem élnek ténylegesen, ezzel szemben a vérfarkasok nagyon is élnek. Azonban emberi alakban a vérfarkasok képesek néhány farkas tulajdonságot felvenni. Például a szemeiket farkasi állapotúra tudják változtatni, és szemfogaik is előkerülhetnek. Az ember alakban mindig megvan a kiélesedett látás, szaglás, hallás, érzékelés. Alapból a római ágiak csak ezt a két állapotot ismerik. Meg úgy kábé a kezdő vérfarkasok többsége. Az északiak ismernek még egy állapotot, ami a farkas, vagyis lupo alak. Ez tökéletesen megfelel az általunk ismert farkasok kinézetével. A római ágiak közül Remia az első, aki ezzé képes volt ezzé változni, és uralni. A rómaiak bundájának színe sötétebb barnás, szürkés vagy hasonló, míg az északiaké világosabb. Ezeken kívül létezik még a farkas ember állapot, a loup-garou. Ebben az esetben a vérfarkas két lábon áll, akár egy ember, ám a tartása görnyedtebb. A szőrzet itt csak félig nő ki, a hasi részen hiányzik. Majdnem azonos a werewolf alakkal, de itt inkább emberi lény kerül előtérbe. A fülek hegyesen felfele merednek, a kéz félig mancs, félig emberi kéz. Az újoncok csupán a werewolf alakot ismerik, és először azon sem uralkodnak. A további alakokat fokozatosan mesterüktől tanulják meg. Minden alakban képesség a gondolatolvasás és telepátia, vagyis gondolatátvitel. Az ősi vérvonal leszármazottjai rendelkeznek a fagyasztás képességével, illetve az asztrál kivetítésével. A vérfarkasok gyorsasága ember feletti, a vámpírokéhoz hasonló. Karmaik igen élesek, képesek vele akár egy vasajtót is szétszaggatni. Erejük szintén nagy. A gyakorlottabbak képesek telekinézisre (tehát akaratukkal mozgatnak tárgyakat).
 
Óra
 
A Farkasok titkai
 
Média
 
WolfMan hírdetés
 

Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros