A farkas hangja ívén emelkedik a hold
(Balázs Péter)
Lassal leszáll az est, felzizegnek a lombok, a csillagfényben úgy fest, elnémultak a harangok. Opálszín ragyogó fény, melyet mester csiszolt, s farkas hangja ívén emelkedik a hold.
Magamban nézem az eget, szemezek a csillagokkal, az nem csap be, nem hiteget nem vádol meg joggal-okkal. Elsápadt viaszos fény, fásult dallam - rég dúdolt, a farkas hangja ívén emelkedik a hold.
Megpróbállak megidézni, szólok Hozzád gondolatban, el sem tudod tán képzelni, mily érzelem feszül abban. Villanó vakító fény, érzelem, kevéssé megfontolt, a farkas hangja ívén emelkedik a hold.
Nem kell se bálvány, se fétis, az én szívem pont így rugalmas, de mi jut eszedbe, úgy mégis, ha megkezdi dalát a farkas?
Eszem és szívem béna, de most hatalmas szikrákat csiholt s eszedbe jutok -e néha, ha éjjel feljön a hold? |